Egy vasúti tartálykocsi van elásva a kertemben. Kemény mi? Most találtam. Az utcánkban eddig nem volt bevezetve a szennyvízhálózat, így mindenki derítőben gyűjtötte a trutyit, de most végre elértek hozzánk is a vezetékkel, rá lehet kötni. A kerítésemig elhozta a város a csatornát, de a csatlakozást már nekem kell megoldanom. Attól a ponttól, ahol eddig a ház szennyvízcsöve a derítőbe ömlött, ki kell építeni egy vezetéket egészen a kerítésemnél található bekötési pontig. Na épp ennek a helyét ástam, mikor ráleltem a vasúttörténet egy darabjára, nagyjából 80 cm-rel a gyepszőnyeg alatt.
Azt tudtam, hogy 12 m3-es az emésztőm, de a füvön csak egy lyuk volt, amin a szippantós mindig ledugja a csövet, szóval ötletem sem volt, hogy kb hol érheti el a ház vezetéke a tartályt. Felhívtam az előző tulajt, azt’ mondta, hogy a lyuktól úgy 3 méterre befelé kezdjek ásni. Furcsa volt, hogy ilyen messze, de gondoltam ő tudja, ő épített itt mindent. Igaza is lett, pikk-pakk megtaláltam a vezetéket, aztán a tartályt is. Csak mikor már a kerítés felé vezető árkot kezdtem el ásni lett gyanús, hogy még mindig mindenhol tartály van alattam. Minden ásónyom olyan fémesen kongott, minden lapát föld tele volt rozsdával, és mindenhol furcsán gömbölyödött a gödör alja. Felhívtam a faszit még egyszer, hogy mégis mi az Isten ez itt alattam, azt’ akkor mondta, hogy hát mikor építette a házat, épp a MÁV-nál lehetett ilyen derítőnek is tökéletes tartályt jóárasítva beszerezni, szóval az én kocsibejáróm alatt is az Orient expressz egy darabja parkol. Durva. Kéthetente hívom a szippantóst, ezek szerint a családommal ennyi idő alatt gond nélkül teleszarunk egy vasúti tartálykocsit.
Amúgy ez az árokásás rohadt egy dolog. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz. Eredetileg nem is én akartam kiásni, csak a vízvezeték szerelőm két hétig nem ért rá, aztán gondoltam annyi idő alatt megint csak megtöltjük a derítőt, egy vasúti tartálykocsit baszki. De most komolyan, ez azért elgondolkodtató nem? Úgy néz ki, többet járunk WC-re, mint egy keményen beactiviázott Szulák Andrea. Na mindegy, szóval gondoltam nem várok, majd kiásom én, mi az nekem. Spórolok a szippantóson, spórolok az ásáson, testmozgásnak sem utolsó, nincs miről beszélni. Elmentem a Baumaxba, vettem ásót, lapátot, kölcsönkértem az öcsémtől a csákányt és nekiálltam.
Magyarázta a szerelő, hogy majd szépen, a kocsibejáróval párhuzamosan ássak el a kerítésig, ott forduljak el merőlegesen, aztán ássak tovább a bekötési pontig, de az úgy kurva hosszú lett volna. Általánosban is azt tanultuk, hogy két pont közt a legrövidebb út az egyenes, meg aztán még így is volt vagy 10 méter, szóval inkább feláldoztam a babarózsa bokrot, mert pont útban volt, a Jolinak azt mondtam, hogy amúgy is tiszta tetü volt, azt’ átvágtam egyenesen a füvön. Így utólag lehet, hogy jobb lett volna, ha hallgatok a szerelőmre, mert marha rondán néz ki ez a göröngyös bucka átlósan a gyepen, a fűnyíróval is majd mindig ugrathatok, de most már mindegy. Az első ásónyom még könnyen ment egyébként mindenhol, gondoltam is, hogy hülye itt mindenki, ásni könnyű, kemény vagyok. Még a derítőt megtalálni sem volt túl nehéz, egyrészt mert a föld is aránylag puha volt, másrészt meg mert ki vétene el egy vasúti szerelvényt egy 50 m2-nyi területen. A régészeti lelettől az adrenalin szintem is megnőtt kicsit, de aztán igazából ennyi volt az izgalom. A lelkesedés hamar alábbhagyott, az ároknak kb az 5%-a volt kész, a föld egyre keményebb lett, előkerült a csákány is, azzal sem lett könnyebb, kezdtem befordulni. Hogy színt vigyek kicsit a sztoriba, elkezdtem a másik oldalról ásni. Tudom, szánalmas, de hogy dobsz fel egy árokásást? Gondoltam hátha ott jobban megy, könnyebben lehet haladni, kell a motiváció. Meg akartam keresni, milyen mélyen van a bekötési pont, azt úgyis nemrég tették oda, puha lesz a föld, az ásó majd mint kés a vajban, egész felvidultam. Ezt sem kellett volna. A tököm gondolta, hogy ezeket ilyen mélyre rakják. Így utólag logikus, valahogy ki kell follyon a szar az utcára, a telken belül a csőnek lejtenie kell, az meg csak úgy lehet, ha a kerítésnél van a legmélyebben, de ebbe ott és akkor nem gondoltam bele. Csak ástam, csak ástam, de az a kurva T idom nem akart előkerülni. Ásás, lapátolás. Ásás, lapátolás. Találtam már Római kori falut, a Seuso kincseket, Pleisztocén leleteket, a forró magmától megolvadt a lapátom, de semmi. Már majdnem Ausztráliánál jártam, mire meglett. De komolyan, ki sem látszottam a gödörből a végén. Azt gondoltam, hogy ennél rosszabb már nem jöhet, de persze ebben is tévedtem. Volt még a két luk között vagy 8 méter, elindultam hát kívülről befelé. Igazából csak a katatón ásásra, csákányozásra és lapátolásra emlékszem, meg Jánosra, a szomszédomra, aki néha félmeztelenül megjelent a kerítésnél, általában olyankor, mikor öklömnyi betonkockákat, alkarnyi tégladarabokat, vagy hótaposó csizma méretű termésköveket vettem ki a földből, és meg-megjegyezte, hogy ja, itt volt egy pince, meg ja, itt volt egy présház, beledöntötték a pincébe. János egyébként itt lakik vagy 35 éve, látta a 30 tonnás mixer autókat parkolni pont ott, ahol épp ások, meg még ő segített kiüríteni a pincét, mielőtt bedöntötték, szóval tud mindent a területről. Mondjuk ezt mondhatta volna az előtt is, hogy nekiálltam hőst játszani, de mindegy. Így is segített, mikor üvegcserepet találtam tudtam, hogy itt volt a borospince, mikor téglát forgattam ki a földből egyből vágtam, hogy a présház egy darabját találtam meg, és mikor a csákány csak akkora darabokat hasított ki a földből, mint a Raffaellón a kókuszreszelék, egyből a mixer autókra gondoltam.
Két hétig tartott. Találtam vízvezetéket, kék színű harisnyát, nejlonzsákot, meg még ki tudja mi mindent. Olyan helyeken van izomlázam, ahol eddig nem is sejtettem, hogy van izmom. Kb ötször leégtem, hámlik a homlokom, a csuklyás izmom és a nyakam annyira fáj, hogy ha hozzám szólnak, derékból fordulok oldalra, hogy megnézzem ki az, az ujjaim meg úgy beálltak, hogy se kinyújtani, se behajlítani nem tudom őket. Megálltak középen. Pont, ahogy a csákányt fogtam. Van egy kurva ronda, 10 méter hosszú dudor átlósan a füvemen, és mindezzel spóroltam nagyjából 15.000 Ft-ot, viszont innentől a szippantósom éhen hal, és életemben először csináltam valami igazán férfiasat. Már csak azt kell eldöntenem, hogy egy nonfiguratív csákányt tetováltassak a valagamra, vagy alakítsak egy facebook csoportot „Millióan a szippantósokért” címmel.
