Már itt az elején szeretném leszögezni, hogy az alábbi írás kifejezetten szubjektív, az adott jelenséget inkább szociológiai szemszögből vizsgálja, a szerző pedig híján van mindenféle technikai tudásnak. Aláhúznám továbbá, hogy a bejegyzés a Subaru Foresterről, és semmiképp sem az Outbackről szól, amit a hétvégén volt szerencsém megismerni, és amiről bebizonyosodott, hogy egy családi kombinak álcázott vadállat.
Szóval a Forester. A svájci emberek furcsaságairól már írtam. Igazságtalanul, tele jó sok általánosítással. Na most is valami hasonló következik. Van ez a magyar sztereotípia, miszerint a suzukis egy lúzer. Kispolgár, aki nem tud vezetni. Ugye előttünk van a család, akik nem lemennek, hanem leutaznak a Balatonra? Anyuka szendvicseket készít az útra, indulás előtt a kabátokat behajtogatják a kalaptartóra, apun kalap marad, leellenőrzi, hogy mindenki be van-e kötve, autóstáska a kesztyűtartóba, gyújtás, fényszóró fel, egyes, tíz óra tíz perces kormányfogás, kuplung lassan fel, és mozgásba hozzuk a gépjárművet. Még elindulni is negyed óra. Na Svájcban ők vesznek Subaru Forestert.
Egyszerűen lehetetlen nem észrevenni, hogy ők azok, akik tötymörögnek, körülményesek, félnek, nem érzik otthon magukat a saját autójukban, ezáltal ön és közveszélyesek. Ha lassan halad a sor, tuti, hogy egy Forester megy elől. Lingnek, a kolleganőmnek is az van. A múltkor felháborodva mesélte, hogy egy hegyi szerpentinen mentek és mögöttük egy autós nem győzött dudálni meg villogni. A férje megállt, mire az a dühöngő idegbeteg kiugrott az előbb még villogó autóból és üvöltve kérdezte, hogy van-e jogosítványuk. Pedig ők alig mentek lassabban, mint
Aztán meg itt van a falszomszédunk. A Botanikus. Azért hívjuk így a Jolival, mert a 25 m2-es kertjét képes 2 napon át kézzel kapirgálni, majd a 3. napon előveszi a fűnyírót, és pirkadattól alkonyatig vágja a füvet. Azért tart ilyen sokáig, mert minden növényt, amit a magyar köznyelv egyszerűen gazként definiál, kikerül, körbenyír, majd hátratett kézzel megtekint. Mire végez, a kertje tökéletesen úgy néz ki, mint előtte, de ő rettenetesen büszke. Olyankor kihívja az asszonyt, és hátratett kézzel végigsétálják mind a 25 m2-t, egyenként megnézik az összes gyomot meg kiszáradt kórót, és elégedetten bólogatnak. A Botanikus szigorúan drapp színű düftin nadrágot és világoskék, tökéletesen vasalt rövid ujjú inget visel, ősz haja makulátlanul oldalra fésülve, felesége pedig annyira jellegtelenül van felöltözve, hogy a mai napig nem tudom, mit visel csak azt, hogy mindig ugyanazt. Egy éve lakunk egymás mellett. Azért ez ijesztő. Na nekik van még Foresterük. Szürke. Mint ők. A múltkor a Botanikus ideállt vele a ház elé reggel 8-kor, elkezdett baszakodni egy, a csomagtartóra erősíthető kerékpártartóval, 11.30-ra felinstallálta, rárakta a két bicajt, elindultak valahova, majd 15.00-kor már itthon is voltak. Legutóbb egy böhömnagy dobozzal vonult le a ház elé, szétszedte, beterítette az alkatrészekkel a csúszda és a homokozó közti két focipályányi területet, előhozott egy pumpát, majd mikor másfél óra múlva kinéztem az ablakon, a játszótér helyén egy 40 személyes katonai gumicsónak éktelenkedett. A délutánt azzal töltötte, hogy leengedte, összecsomagolta, elrakta és visszavitte oda, ahonnan előhozta. Azóta nem mentek sehova.
Amúgy a Forester nem egy rossz autó. 4 kerék meghajtású, kombi, megy rendesen, mindehhez gazdaságos és mégsem egy benzinzabáló, adó és biztosítás címén egy afrikai ország éves költségvetését felemésztő SUV. Pont ez benne az idegesítő. Hogy ennyire racionális döntés a megvásárlása. Nincs benne semmi izgalmas. Tökéletesen kiszámítható vele a következő 15 éved. Valószínűleg ezért veszik ezek a nyárspolgárok. Még csak nem is a legolcsóbb a kategóriájában.
A pontot az i-re az tette fel, mikor valamelyik nap a héten autóztam hazafele az autópályán és a 130-as táblánál a belső sávban egy Subaru Forester tűnt fel előttem. 70-nel. Ő közlekedik. Apu vezet, anyu mellette, drága mama pedig hátul. Haladtam egy darabig mögöttük, de semmi. Közelebb is mentem, hátha nem látnak elég jól. Semmi. Körülnézek, közel s távol sehol egy lélek, a Joli itthon vár a két gyerekkel, ennek a fele sem tréfa, valamit tenni kell. Index jobbra, kimegyek, gyorsítok, 90, elhaladok, de ahogy melléjük érek, anyu és nagymama egyszerre kapnak a majrévasért, nagymamának valószínűleg nem esett kézre, mert azon nyomban átkapott az előtte lévő ülés fejtámlájára, azt markolászta. Ezzel egy időben apu görcsösen rámarkolt a kormányra a már említett 10 óra 10 percnél, az autó megremegett, majd stabilizálódott. Míg lehagytam őket, mindhárman szigorúan előre, az útra néztek, és ha érteném a svájci németet, valószínűleg a miatyánk szövegét olvastam volna le a szájukról. Ahogy eléjük kerültem és elmúlt az általam okozott közvetlen életveszély, már lendültek is a karok, egy emberként mutogattak egyezményes nemzetközi jelzéseket, a fényszórójuk pedig olyan villódzásba kezdett, amilyet még Siófokon a Flört diszkóban sem láttam. Akkor mondjuk már csak arra figyeltem, hogy ne pattanjon el az ér a szememben, miközben fröcsögő nyállal kurvaanyázom tele belülről a saját szélvédőmet.
Szóval drága barátaim, ha erre jártok, vigyázzatok a Foresterekkel!
