Megint voltam, hogy úgy mondjam, kiküldetésben. Bár most csak itt a szomszédban, Franciaországban. Se business class, se Ocean Drive, de azért tanulságos volt ez is.
Az összes rosszindulatú közhely és előítélet, amit valaha a franciákról hallottam, beigazolódott. De az is lehet, hogy túl régóta élek Svájcban, és már én is ilyen menthetetlen, kockára hajtogatott, rend és szabálymániás idióta vagyok, aki nem bírja elviselni, ha nincs megregulázva a tyúkszaros életének az összes apró kis mozzanata. Majd Ti eldöntitek.
A repülőút egész jó volt odafele, Zürich-Genf, Genf-Toulouse, pár óra alatt meg is tettük. Ursszal utaztam, aki Vice President, és nagyon német. Mondtam neki, hogy ne adja fel a csomagját, mert átszállással megyünk és tuti elveszik, de hajthatatlan volt. Persze elveszett. Odaértünk Toulousba, a váróban öles betűkkel hirdette a tábla, hogy a genfi járat csomagjai a 2-es futószalagon találhatók. Ácsorogtunk egy félórát az ominózus szalag mellett, mire Urs is elhitte, hogy ez a bőrönd bizony nem jött meg, majd megkerestük az elveszett csomagok osztályát. Ott is eltöltöttünk egy jó 20 percet, hiába voltunk egyedül a pultnál, az unottképű ügyintézőnek fontos telefonálnivalója volt. (A német alelnökök ezt a hozzáállást különösen szeretik, a francia elveszettcsomag-ügyintézőket viszont a tapasztalat szerint gecire nem érdekli, hogy a német alelnökök, vagy úgy általában az ügyfelek mit szeretnek.) Egy idő után azért méltóztatott letenni a telefont és megkérdezni mi a faszt akarunk, persze franciául, mi elmondtuk, hogy a csomag, meg a genfi járat, meg a 2-es futószalag, persze angolul, majd következett az a jellegzetes arcfelfújás és levegőkifújás alsó és felső ajkakat vadul lebegtetve, amit a franciákon kívül kizárólag a lovak tudnak. Genf? Az nem 2-es. Az 7-es. Mármint tapis. Az ugyanis a futószalag franciául. De az van kiírva, hogy 2-es, nyögte Urs, és azt hiszem csak én láttam a korlát túloldaláról, ahogy a nyakán lilásvörösen kidagadnak az erek. Nem-nem, az 7-es. Mondta az ügyintéző és közben tisztán látszott, hogy nem érti, miért jön ez a két idióta egy nemzetközi reptéren azzal, hogy mi van kiírva arra a kurva táblára. Na mindegy, akkor nézzük meg a 7-est, gondoltuk. Igaz, hogy ahhoz visszafele kell könyökkel utat vágni a tömegben, szabálytalanul áthaladni két fotocellás, behajtani tilos táblákkal díszített, „vám” feliratú ajtón, de ha egyszer nincs más út ahhoz a kurva 7-eshez... A normális országokban 2 év felfüggesztettet érő visszacsorgásunk után egyszercsak egy hatalmas, tök üresen kongva visszhangzó, halványzöld váróterembe értünk, aminek a közepén egy 7-es szám alatt ott keringett magányosan Urs bőröndje. Sehol egy lélek, sehol egy ajtó, és a táblák szerint szabályosan innen csak kijutni lehet. Mindegy. Meglett a bőrönd. Kifele legalább könnyebb volt.
Akkor béreljünk autót. Urs javaslatára, valami nagy, nemzetközi céget választottunk, ott mégiscsak írásban lefektetett eljárási utasítások kell, hogy legyenek, ő nem akar mégegyszer szívni a hülye franciákkal, akik process híján mindent logikátlanná és komplikálttá tesznek. Bon Soir. Autó? Persze, van. De csak kevés, úgyhogy feláras lesz. Renault Megane. Itt a kulcs. Jó utat. Hogy találom meg? Hát itt van hátul a parkolóban. Jó, de gondolom nem ez az egyetlen kocsi ott. Ja, hát itt ez a gomb kinyitott lakattal, ezt kell nyomogatni és amelyik autó villog, az lesz az. Aha. Rendszám? Ja, az itt van a kulcstartó jobb felső sarkában apróbetűvel. Akkor menjünk. Urs a 4., szakadó esőben megtett kör után adta fel és állt be az eresz alá, így a második 15 percben már csak én áztattam szarrá az öltönyömet. Aztán persze meglett az autó, csak ugye ki gondolta volna, hogy a Sixt-es kocsi a Europecar parkolójában van letámasztva. Elindultunk végre.
Franciaország gyönyörű, és Toulousból kiérve már az épületek is tetszettek. Olyan mediterránszerű, de mégsem olasz, vagy spanyol. Asszem erre mondják, hogy provanszi hangulatú. Na mindegy, jó érzés végigmenni ott a falvakon. A szálloda is rendben volt, valami múlt századi villát pofoztak ki, ha jobban megnézi az ember elég hanyagul, de ez már tényleg csak Svájc után tűnik fel, úgyhogy most hagyjuk is. Szóval hangulatos volt a hotel, kedves volt a személyzet, nem tudtak angolul, viszont finomat főztek. Hideg libamáj lekvárral, sült kacsa barnamártással, vörösbor, fagyi, alvás, másnap tárgyalás és gyárlátogatás. Egy hónapja megmondtam a beszállítónak, hogy mit akarok látni, de az persze pont nem volt. Minden egymásra dobálva, kapkodás, magyarázkodás, terelés, majd ebéd. Mindenáron meg akarták magyarázni, hogy az ebédhez nyugodtan megihatok 2 pohár bort, az nem befolyásolja a reflexeimet vezetés közben, bizonyításképp ők meg is ittak vagy 3-at Ursszal, és ahogy láttam a körülöttünk levő 15 asztalnál is kivétel nélkül mindenki, de én azért nem adtam be a derekam. Útban a következő beszállítóhoz ezt a reflex dolgot sajnos nem tudtam kivesézni a mellettem békésen szendergő Ursszal, így csak magamban gondolkodtam, hogy igazuk lehet-e. A második cég már sokkal profibb volt, másnap a harmadik pedig még jobb, szóval azért nem volt teljesen felesleges az utazás.
Mivel előbb végeztünk, mint azt előtte gondoltuk, megpróbáltunk egy előbbi vonattal eljutni a reptérre. Persze ahhoz meg kellett változtatni az utazási iroda által előre lekötött helyfoglalásokat. Poitiersben, egy 100.000-es francia város vasútállomásának nemzetközi jegypénztárában. Bon Jour. Ide Paris Montparnasse van írva, meg 14:03, de mi szeretnénk inkább a Paris Charles de Gaul-ra menni és 12:51-kor. Ismét az arcfelfújós, lovaknál nyerítést megelőző prüszkölés és szemforgatás, majd flegmakönyöklés. Azt nem lehet. Mit? Megváltoztatni a rendszerben 2 helyfoglalást? Nem. Azt nem lehet. Ezt az utazási iroda foglalta és azt nem lehet átírni. Azért megnézné a rendszerben? Persze... Nem lehet. Kérdezze meg a kalauzt, hátha felengedi magukat. Peron, vonat megáll, kalauz leszáll. Elnézést, ez a két jegy egy máshova menő, később induló vonat két székére szól. Felszállhatunk vele erre a vonatra? Persze. Köszönjük.
A párizsi reptéren még utoljára megtapasztalhattuk a francia szervezettséget, a 62-es kapuból hirtelen 67-es lett, majd indulás előtt 3 perccel 68-as, de lehet, hogy ez csak engem idegesített, mert az a háromszor 180 ember, aki a gépekre várakozott, a legnagyobb nyugodtsággal bandukolt, nem ritkán egymás útját keresztezve egyik ajtótól a másikig. Ce la vie.
