Sziasztok,
Akkor kezdjük! Megpróbálkozom életem első blogjával:
Mint azt sokan tudjátok, 2007.08.31-én 21.25-kor Jolival és Barnussal elindultunk Dinnyésről, ahol addigra már 4 napja éltünk, hogy minimum 1 évet töltsünk Baselben, Svájcban, ahol reülőgép alkatrészek beszerzésére szerződtetett egy Jet Aviation nevű cég. Ennek már két hete, így időszerűnek láttam, hogy hírt adjak magunkról.
Szóval az út aránylag jó volt, csak embertelen hosszú. Ahogy kikanyarodtunk Dinnyésről, Barnus már el is aludt, és fel sem ébredt Salzburgig, így vele nem volt gond. Nagyjából Sárkeresztesnél a Merci motorja is elérte az üzemi hőfokot, így onnan már repeszthettünk. Hogy mennyivel, azt nem tudom, mert a kilóméteróra nem működik, de hogy meddig, azt tudom: Mosonmagyaróvárig. Ott beálltunk egy 15 km-es sor végére, hogy 1 óra elteltével lehúzódjunk egy benzinkúthoz.Természetesen épp a havi zárást csinálták, így 20 perc múlva, tankolás nélkül távoztunk. Utána csak sötét, és sztráda. Osztrák határ, német határ. Münchennél esett, hogy ne legyen olyan egyhangú minden, de másra nem emlékszem. Svájcba simán beengedtek, ami a 18 éves bordó diesel Mercit, a kopasz fejemet, a susogós melegítőmet, valamint a táskákkal és kék nejlon zsákokkal teletömött utasteret tekintve nem kis dolog. Végül 11.30-kor érkeztünk meg Baselbe, ahol már csak a Davidsbodenstrasset kellett megtalálni.
A lakás jó. A harmadikon van. Nincs zajos lift, van helyette meredek, fából készült csigalépcső. 60 cm széles. Azért jó, hogy ilyen keskeny, mert ha a bal kezemben pokróccal, csörgővel és gyerek játékokkal, jobb kezemben babakocsival megcsúsznék, valami biztos megakadna, így nem esnék nagyot. A lépcsőnél csak a parketta nyikorog jobban, de azt úgy néz ki Barnus már megszokta, és már nem ébred fel rá.
Munkavállalási engedélyem a helyi hivatalnokoknak köszönhetően még nincs. Szerintem ezek magyarok. Most komolyan. Félelmetesen hasonlít a morál az otthonira: Elhozta az útleveleket? Igen. Töltöttek ki fomulart? Nem. Akkor menjen haza, töltsék ki, hozza vissza. És ha itt kitöltöm? Szó sem lehet róla, a felesége személyesen kell, hogy aláírja. Rendeben, akkor megyek. Visszaérek, mondom parancsoljon. Útlevelek? Tessék. Formular? Most adtam oda. Házassági anyakönyvi kivonat? Bár nem mondta az előbb, de tessék. Gyermek anyakönyvi kivonata? Parancsoljon. Lakás bérleti szerződése? Íme. De fotó biztos nincs magánál. De, tessék. Most látom, maga magyar. Igen. De az nem EU. De igen. De új tagállam ugye? Az. Akkor sajnos nem lesz jó. Mi? Mivel maguk új tagállam, postán kell feladnia mindent. Azt szeretné mondani, hogy itt van minden papír, de menjek haza, tegyem be egy borítékba és adjam fel postán? Igen. Akkor kimentem, 10 perc múlva bementem, és kerestem egy másik ügyintézőt. Elnézést, csak szeretném megkérdezni, hogy ezeken kívül kell-e még valami a munkavállalási engedélyhez. Mutassa csak! Nem, nem kell. Itt hagyja? Szeretném. Rendben, viszont látásra, 1-2 napon belül postázzuk. Ennek hétfőn lesz két hete. Múlt hét szombaton megint voltam náluk. Egy hölgy azt mondta, hogy mivel a reptéren dolgozom, itt helyben meg kellett volna csinálniuk. Most bekerült a bürokrácia útvesztőjébe, legalább 2-3 hét mire megkapom. Erről tehát ennyit.
A munkahely viszont jó. Jó a hangulat, kedvesek a kollegák. Maga a feladat nem túl bonyolult, mondhatnám nem jelent kihívást. Vannak furcsa dolgok, de erről asszem írok majd egy külön bejegyzést, most megyünk bevásárolni Németországba, mert ott minden olcsóbb.
