Mivel a legtöbb időt a munkahelyen töltöm, így elég valószínű, hogy sok bejegyzés témája is erről fog szólni. Gondoltam mesélek egy kicsit a helyről a kollégákról, a légkörről, meg úgy egyáltalán.

Érdemes tudni, hogy itt az otthonitól eltérően nem 8, hanem 8,5 óra a napi munkaidő. Ehhez jön még az 1 órás ebédszünet, amit kötelezően le kell dolgozni, ha kivetted, ha nem. Így tehát minimum 9,5 órát töltesz a munkahelyeden, de akkor még egy percet sem túlóráztál.

A buszozásról, az érkezésről és az épületről már írtam, így most ezzel nem bajlódnék, inkább lássuk a kollégákat. Egy komplett emeletet megtölt a beszerzés, így vagyunk egy páran. Egy csomó embert még nem is ismerek, azt is csak körülbelül tudom, hogy mi a feladatuk. Van itt például egy kövér csaj, akiről még nem tudtam kideríteni, hogy mit is csinál pontosan. Kicsit félek tőle. Mindig mindenhol ott van, de nem teljesen. Ha korán reggel jövök dolgozni, ha ebédelni megyek, ha kávézni, ha WC-re, ez a ronda, kövér, sötét bőrű nő mindig szembe jön a folyosón. Soha nem néz rám, nem köszön, nem fogadja el az én köszönésemet sem, de még a fejét sem emeli fel. Mindig egy halom sárga boríték van a kezében, és csak jön szembe. Mostanában már az irodába is bejön. Nem szól senkihez, nem köszön, csak mászkál körbe a borítékjaival, néha lerak egyet-egyet valamelyik íróasztalra. Figyeltem a többi kollégámat, de ők tudomást sem vesznek róla. Ez elgondolkodtatott. Lehet, hogy csak én látom? Egy kísértet. El is kezdtem keresni a képét a falon, a crossair-es tablókon. Ha meglesz, megírom. Akkor tuti, hogy szellem, meg az is, hogy azok ott a falon mind lezuhanatak valami repülővel. De nem ő az egyetlen parajelenség itt a 10-ediken. Van két alacsony faszi egy irodában, rögtön a folyosó elején, akiket tuti, hogy a '80-as évekből felejtettek itt. Valami misztikus, párhuzamos idősíkon létezhetnek, mert egyszer-kétszer simán átjönnek a mi világunkba, még kommunikálnak is a többiekkel. Asszem franciául. Olyankor csak kivágódik az ajtó, és hangtalanul besuhan valamelyik törpe. A makulátlanul befésült ősz szakáll és popper frizura meg sem rezzen, csak a füstüvegű szemüveg aranykeretén csillan meg a fény egy pillanatra. A répafazonú szövetnadrág kicsit rálóg a papucscipőre, de mind színben, mind formában tökéletes összhangot képez a denevérujjas, V nyakú pulcsival. A hajszálvékony arany nyaklánc már tényleg csak a tökéletes háromkívánságfeeling miatt lóg ki. Néha még az eperillatú füstöt is látni vélem mögöttük az ajtónyílásban. Egyébként asszem mindketten vámügyintézők.

Ha az ő irodájukat elhagyjuk, jön Christian, aki 60-körül lehet, kizárólag öltönyt és nyakkendőt visel, tök kopasz, és hatalmas Ferenc-József bajusza van. Őt sem tudom mit csinál, viszont minden reggel hatalmas morgen felkiáltás kíséretében kezet ráz velem, szóval kedves öregúr. Az ő irodája után következnek a tárgyieszköz beszerzők. Hárman vannak, de csak egy Ronny nevű sráccal tartom a kapcsolatot. Rendes gyerek, a kevés svájci kollégáim egyike. Mindig segít, ha Baselről, vagy bármiről kérdezem. Hétfőig gyakran ebédeltünk együtt, de aznap elmeséltem neki, hogy mi disznóöléskor megsózzuk és nyersen megesszük a disznó bőrét, és azóta mindig valami programja van dél körül. Nem tudja mi a jó.

Most a mi irodánk jönne, de azt a végére terveztem hagyni, így nézzük az outfittinget. Ők szerzik be a repcsikre az ágyakat, szőnyegeket, függönyöket, plazma TV-ket, minden extrát. Az ő irodájukban a legöregebb alkalmazott 4 hónapja van a cégnél. A többiek mind később jöttek. Robert, a skót úriember, és Fred a francia srác egymás mellett ülnek. Nagyon jó fejek. Kicsit frusztrált vagyok ha a liftben együtt utazunk, mert ketten már simán kiteszik az 500 kg-os felső súlykorlátot. Velük ül még egy irodában Gordon, az 50-körüli contractor, aki Norvégiától Németországon keresztül Angliáig már mindenhol dolgozott, és egy Rejtő könyv főszereplőjeként is simán el tudnám képzelni. Mikor a 160 cm-ével kihúzza magát, kidülleszti a pocakját, a hiányzó bal első foga helyén mindig kisötétlik valami, amiről Piszkos Fred és a többiek jutnak eszembe. A következő iroda is nemzetközi. Torsten a 40 éves óriásbébi képviseli Németországot, Chaterine Svájcot, Marketa Csehországot, Dylan pedig Waleset. Komoly transzatlanti konfliktusba is torkolhatott volna, mikor a minap Dylan az éjszakai rögbi meccset bemutatva, széles gesztikuláció közepette véletlenül teljes erőből állcsúcson vágta Marketát, aki ettől Torstent feldöntve a szőnyegpadlón kötött ki. Szerencsére elsimították a dolgot. Én közben a könnyeimet törölgettem. Van még vagy 4 iroda, ahol a szolgáltatás beszerzést, alapanyag eladásokat és az AOG beszerzést intézik, de velük nagyon nincs kapcsolatom, szóval jöjjön a mi irodánk. 

Öten vagyunk és rajtam kívül mindenki francia. Mint már írtam, egész nap franciául beszélnek, de ez érthető. A sarokban ül Muriel, aki 11 éve raktárosként kezdett, majd 4 év elteltével felvételt nyert a kiváltságosok közé az irodaházba. Úgy is viselkedik. Azért rendes, mindig segít ha kérdezem, bár erről már kezdek leszokni. Sokat tud, de mivel már akkor is ennél az asztalnál ült, mikor még Brittney Spears és Justin Timberlake együtt jártak, így menthetetlenül beépültek az agyába azok az elementális ostobaságok, amiket itt beszerzés címén művelnek. A múlt héten összetépetett velem egy megrendelésemet, mert csak 180 USD értékről szólt, és az, hogy én megcsinálok egy ilyen papírt, 200 USD-be kerül a cégnek, szóval várjak amíg még kell mást is rendelnem ettől a beszállítótól, mert akkor már magasabb lesz az érték 200 USD-nél. Megkérdeztem, hogy ez a 200 USD honnan jött, bár kár volt. Megtudtam, hogy ki van számolva tudományosan, hogy a villanyszámla, az iroda bérleti költsége, a telefonszámla, a bérem és a többi költség kitesz egy összeget, és ha azt elosztod a megrendelések számával, 200 USD jön ki. Nyeltem egyet, de végül nem kérdeztem meg, hogy mialatt összetépem a megrendelést és kitörlöm a rendszerből mennyi villanyt, telefonszámlát, bérleti díjat és bérköltséget használok el, de szerintem az is kijönne 150 USD-re. Na mindegy. A héten megint feljött a rendszerben az igény. Csináltam belőle megrendelést, csak most 50 helyett 100 darabot rendeltem, így már 360 USD lett a végösszeg, át is engedték. Igaz, hogy csak 50 darabra van szükség, a raktárban meg hegyekben áll a szemét, meg a felesleg, de nem baj. A 200 USD az szent.

Muriel mellett ül Vincent a kisvárosi menőgyerek. Ő is rendes és segítőkész, csak kicsit primitív. Az egy dolog, hogy nem tudja hol van Magyarország, és az sem számít, hogy meglepődött, hogy tudom mi az a U2, de szerda reggel segített megértenem, hogy én itt sosem leszek otthon. Kávét főztem, a folyosóról hoztam magamnak műanyagpoharat, és mivel nem volt kanalam, széthejtogattam egy gémkapcsot, hogy azzal keverjem meg a kávémat. Mikor ezt meglátta, könnyesre röhögte magát, és még 4-5 óra múlva is vörös fejjel, fulldokolva mesélte a többieknek, hogy én meg a gémkapocs. Megkérdeztem mi olyan vicces ezen, mire elmagyarázta, hogy ugye én keletről jöttem, meg minden, és milyen jól feltalálom magam. Akkor esett le, hogy én itt a kopott tescós gatyámban, meg az agyonmosott pólómban nem az építkező fiatal vagyok, hanem valami menekült, és Vincent képzeletében körülbelül a Macskajajban szereplő szlávokkal vagyok egyenértékű. Azért én is nevettem, mert így már tényleg vicces a történet, de meghívtam Magyarországra a nyárra, hadd fejlődjön kicsit.

Mellettem ül Youssef, aki a legjobb fej az egész beszerzésen. Az apukája Marokkóból jött át Franciaországba, ő már itt született. Amsterdamban járt egyetemre, most meg itt beszerzősködik. Ő az egyetlen, aki még nem engedett el egyetlen otromba poént sem Magyarországról, soha nem oktatott ki, és kíváncsi arra, hogy ezt vagy azt én hogyan csináltam az előző munkahelyeimen. Egyfolytában hülyéskedik, és neki köszönhető, hogy a te buzi, mint káromkodás methetetlenül beépült az irodai szókincsbe.

Mögöttem a főnök asszony ül, Brigitte. Még nem volt időm megismerni, mert az itt eddig eltöltött 5 hetemből ő 3-at szabin volt. Azt látom, hogy mindenki fél tőle, de azt még nem látom, hogy miért. Mondjuk mikor meghallotta, hogy Karácsonykor szabira szeretnék menni, csak azért is nemet mondott, hogy aztán 3 nap múlva nagy kegyesen mégis megígérje, hogy megpróbál elengedni. Én enélkül is tudtam volna ki a főnök, de ő tudja. Így legalább biztos vagyok benne.