Ezúton tétetik közhírré, hogy várhatóan 2008 december 8, vagy 12 környékén újabb fővel bővül a Kucsera nemzetség. Úgy néz ki Barna kistesója szintén fiú lesz, nevet még nem választottunk.

Hála Istennek Ő is és anyukája is jól vannak, bár pár hete igencsak megijedtünk. Történt ugyanis, hogy Joli a terhesség során szokásosnál is fáradékonyabb lett, nem igazán tudott nagy lélegzetet venni, köhögnie kellett, de mégsem teljesen. Mikor még csak egy napja tartott, nem vettük komolyan, mondtuk a doktornőnek, de ő is azt mondta, amit mi gondoltunk, biztos az időjárás miatt. Egy hét elteltével odáig fajult a dolog, hogy Joli attól elfáradt, ha kiment a konyhába, szóval felhívtuk újfent a dokit, mondván ez nem lehet a meleg miatt. Ő azonnal beküldött minket a kórházba, ahol megállapították, hogy Jolinak tüdőembóliája van. A terhesség során megnő a vér alvadásra való hajlamossága, ami minden egymilliomodik esetben okozhat vérrögképződést. Ezek szerint Joli volt az egymilliomodik, mert nála nem csak hogy kialakult a vérrög, de eljutott a tüdejébe, ahol elzárt egy artériát. Mire bementünk a kórházba, a jobb tüdejének a 2/3-a már nem működött. Egy teljes napig tartott mire diagnosztizálták a betegséget, mivel a terheseknél nem lehet CT-t használni, ugyanis a sugárzás - milyen megepő - káros a magzatra. Vettek vért, vettek artériás vért, csináltak ultrahangot, aztán a lábát is megultrahangozták mélyvénás trombózis után kutatva. Minden jel embóliára utalt, de mivel ennyire ritka, és mivel a terheseknél egyébként is magas a vér alvadását okozó két enzim szintje, nem lehetett egyértelműen megerősíteni, vagy kizárni az eshetőséget. Komolyan mint a Dr House-ban, csak azon szoktam nevetni. Felhívták a főorvost, aztán az osztályvezető főorvost, aztán nem tudom kit. Így együtt áttelefonáltak a baseli egyetemi kórház atyaúristenének, adjon már tanácsot. Délutánra kiderült, hogy van egy módszer, szintigráfia, ami semmilyen veszélyt nem jelent sem a magzatra, sem az anyára, rengetegszer csinálták már kismamákon, ragyogó eredménnyel. A lényege, hogy alacsony koncentrációjú radioaktív anyagot fecskendeznek a vérbe, ami lehetővé teszi, hogy röntgen sugár nélkül, a test és a nukleáris anyag együttes energiáját használva, normál módon fényképet készítsenek a tüdőről. Így is történt, sikerült is 100% bizonyossággal diagnosztizálni a tüdőembóliát, a nukleáris anyag pedig kb akkora adag sugárterhelést jelentett, mint mondjuk ha 10 percen belül kétszer mobilozol. Jolit persze bent fogták a kórházban, kapott oxigént meg alvadásgátló injekciókat, pihent, majd egy hét múlva hazajött. Azóta jobban van, az orvos szerint még egy-két hónap mire teljesen rendbejön, a terhesség végéig, illetve még utána egy kis ideig naponta kell adnia magának ezeket az alvadásgátló injekciókat, utána viszont magától visszafordul a folyamat és nyoma sem marad a tüdőembóliának.

A kórházról annyit még, hogy a bent töltött közel egy hét alatt bebizonyosodott, nem csak a diagnosztikai osztály működik magas színvonalon. Az előmelegített törölközőkkel és fürdőköpenyekkel, a 6 féle, egyenként 4 fogásos menüsorral, az angolul folyékonyan beszélő, mindig készséges és elérhető orvosokkal, a mindig kedves, sosem túlterhelt nővérekkel az egész inkább hasonlított egy luxus szanatóriumra, mintsem az Arlesheim faluhoz legközelebb található, területileg illetékes külvárosi kórházra. Ha már ott voltunk, megnéztük a szülőszobákat is, a fentiek alapján talán nem lesz meglepő: barátságos, színes falak, piskóta alakú szülőágyak, sehol egy műszer, azokat majd betolják ha kell. Van viszont jakuzzi, meg párnák, meg meg sem jegyeztem mi még. Mindenki beszél angolul, apukát el tudják szállásolni ha esetleg túl korán érkezünk, mindezt a középáras biztosításunkért.

Barna amúgy nagyon jól viselkedett végig míg ketten voltunk itthon, és azóta is nagyon jó fiú. Joli próbál minél többet pihenni és várjuk a decembert.